Egyházak

Egyházak

„Legyél te is reformátor!” - hangzott szinte minden gyermek bibliahéten, többek között a Laskodi Egyházközségben is. Istennek hála 30 gyermek vett részt ezeken a napokon és ismerkedhetett meg különböző bibliai történetekkel, énekekkel, melyet a Titus Hitéleti Alapítvány által készített anyag segítségével dolgozhattunk fel. Természetesen a játék és a kézműveskedés sem maradt el. A felnőttek és a segítők nagyon jól érezték magukat, de a gyermekek szemszögéből is hallgassuk meg egy beszámolót, melyet egy 8. osztályos tanuló, Ur Attila írt:

 „Ebben az évben június 26-30 között volt megtartva a „Legyél Te is reformátor” Bibliai gyermekhét, itt, Laskodon. Mindannyian nagy izgalommal vártuk ezt, de mi, mint már lekonfirmált gyerekek, talán még jobban, hiszen ebben az évben már mi is segítők lehettünk. A hét minden napján egy történetet, egy aranymondást, és egy reformátori alapgondolatot tanultunk, énekekkel, játékokkal színesítve. A hét első napján „Az etióp kincstárnok” történetét tanultuk. Ezen a napon a reformátori alapgondolat a következő volt: „Egyedül a szentírás”, latinul: „Sola Scriptura”. Kedden „Jézus megdicsőülése”-t tanultuk, a központi igazság az „Egyedül Krisztus” volt, vagyis „Solus Christus”. A következő napon „A kapernaumi százados”-ról tanultunk, az alapgondolat pedig a „Sola Fide” volt, magyarul: „Egyedül hit által”. Csütörtökön „A tékozló fiú” történetét tanultuk, és a „Sola Gratia”-t, vagyis, hogy „Egyedül kegyelemből”. A pénteki nap egy különleges nap volt számomra, ugyanis, mint aznap reggel megtudtam, az aznapi aranymondást én fogom megtanítani a gyerekeknek, miután meghallgattuk az aznapi történetet, melynek címe „Pál Lisztrában” volt. Először bevallom egy kicsit féltem, de aztán erőt vettem magamon, és az eddigi életemből vett eseményekkel színesítve, úgy gondolom, sikeresen megtanítottam a gyerekeknek a Róma 11:35-t, vagyis, hogy „Övé a dicsőség mindörökké.”, és hogy „Soli Deo Gloria”, avagy „Egyedül Istené a dicsőség”. Nekem ez a hét nagyon tetszett, nagyon sok olyan dolgot tanultunk, amely segíthet mindannyiunkat abban, hogy megtérhessünk. Mert, ha már egy ember lelke megtér, a gyerekhét kiindulásából, már akkor megérte ebben részt vennünk, és segítenünk. De őszintén reméljük, hogy nem csak egy gyereknek segítettünk elindulni a megfelelő, Istenhez vezető úton. De mindezért „Egyedül Istené a dicsőség”! 

 Ezúton szeretném megköszönni magam és gyermektársaim nevében a Tiszteletes Úrnak, Tiszteletes Asszonynak , Évike néninek, Zsófinak és mindenkinek aki valamilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy ez a csodálatos hét megvalósulhasson és hogy ilyen gazdag emlékekkel gyarapodhattunk.”

Itt még nem ért véget a hét, ugyanis vasárnap a gyermekek, Istentisztelet keretein belül számot adtak mindarról, amit tanultak ezen a héten. Isten kegyelméből, nemcsak a gyermekek bizonyságtétele tette különlegessé alkalmunkat, hanem a hozzánk érkező vándorútra indított Szentírás is, melyet Csonka Tibor a Nyírjákói és Nyírkércsi egyházközség lelkipásztora és küldöttsége adott át a laskodi gyülekezetnek. Istennek igéjét Jób könyvének 30-31. fejezeteiből, illetve az Apostolok Cselekedeteinek 25. fejezetéből hallhattuk. Úgy érzem mindannyian gazdagodhattunk, töltekezhettünk lelkileg ezen a héten. Mindezért az áldott gyermekhétért, és az ekkor érkező Vándorbibliáért, egyedül Istené legyen a dicsőség!

Pallay Zsófia

Teológus-lelkész hallgató

Naptár

M T W T F S S
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
 
 
 
 
 
 
Hozzáadás a naptárhoz

Hasznos linkek

 Akadálymentes változat